Békássy Szabolcs: aggályos, hogy a MOK etikai eljárás alá vonta az egyik vármegyei háziorvosi szakmai vezetőt

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Békássy Szabolcs, az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos aggályosnak tartja, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai eljárás alá vonta az egyik vármegyei háziorvosi szakmai vezetőt, miután tájékoztatót tartott az új ügyeleti struktúráról kollégáinak.

    Békássy Szabolcs az MTI megkeresésére telefonon úgy nyilatkozott: a MOK egyértelműen deklarálta, hogy az ügyeleti ellátórendszer átalakításának szükségességével egyetért, és azokat az ellátásszervezési szempontokat is jóváhagyta, amelyek mentén az új ügyeleti struktúra előbb Hajdú-Bihar vármegyében állt fel, majd pár napon belül Győr-Moson-Sopron, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyékben is megkezdi működését.
    Ugyanakkor a MOK szakmai támogatása ellenére ezt használja nyomásgyakorló eszközként „egyéb érdekérvényesítő képességük fenntartása érdekében” – fogalmazott.
    Elmondta: a kollegiális háziorvosi szakmai vezető, aki főállásban maga is gyakorló háziorvos, a közelmúltban tájékoztatót tartott a vármegyében praktizáló háziorvosoknak az új ügyeleti struktúráról, amit az Országos Kórházi Főigazgatósággal kötött szerződése értelmében hivatalból tett meg. Tárgyilagos tájékoztatóját követően azonban a MOK etikai eljárás alá vonta – fűzte hozzá.
    Békássy Szabolcs jelezte: az eljárástól teljes mértékben elhatárolódnak, és szolidaritást vállalnak a vármegyei kollegiális szakmai vezetővel. Azonnal a MOK vezetőségéhez fordultak a helyzet tisztázása érdekében, ám választ csak arról kaptak, hogy az eljárás valóban megindult.
    A MOK eljárását az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos aggályosnak tartja, mert az orvostársadalom megosztását eredményezheti.
    Hangsúlyozta: az ügyeleti ellátás megszervezésében a legfőbb szempont a folyamatos ellátás biztosításának szükségessége, éppen ezért kedvezőtlen, hogy a kamara nyomásgyakorlási eszközként az ügyeleti szerződések aláírásának megtagadását, a háziorvosok előtérbe helyezését választotta.
    Egyetértve azzal, hogy a szakmai egyeztetések folyamatosan szükségesek az optimális ellátás megszervezése kapcsán, Békássy Szabolcs közölte: az ügyeleti ellátást egyéb szakemberek bevonásával meg kell szervezni, még akkor is, ha az ellátási szerződéseket a háziorvosok még nem írták alá, erre a jelenleg hatályban lévő jogszabályok lehetőséget is adnak. Továbbra is támogatják az Országos Mentőszolgálatot – mondta, és reményét fejezte ki, hogy az ellátás folyamatossága minden vármegyében biztosított lesz.


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .