Bővülő fejlesztési források Heves megyében

Bővülő európai uniós fejlesztési forrásokról számolt be Heves megyében az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben Juhász Attila Simon (Fidesz-KDNP) közgyűlési elnök.

    „Heves megyét érintően az utóbbi héten megszülettek az első”, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz felhívásra benyújtott projekteket érintő támogató döntések – írta a politikus.
    Kiemelte: a Paktum a Gazdaság- és Foglalkoztatásfejlesztésért Heves megyében című, 2,335 milliárd forint támogatásból megvalósuló program segítségével több mint 1400-an juthatnak munkához; a projekt elsődleges célja, hogy a munkaadók igényeit kielégítendő bér- és járulék-, valamint képzési támogatással növelje a foglalkoztatottságot.
    A TOP Plusz négy- és ötszámjegyű utak fejlesztését támogató konstrukciójának köszönhetően több mint 6,3 milliárd forintból a Magyar Közút Nonprofit Zrt. közreműködésével megyeszerte 38,8 kilométernyi utat korszerűsítenek.
    Az elmúlt fejlesztési ciklusban Heves megye települései – Egerrel együtt – 52,8 milliárdos keretből kiindulva, 71,4 milliárd forintból valósíthattak meg fejlesztéseket. „A mostani kormányzati döntéseknek köszönhetően ez az összeg már indulásnál is lényegesen magasabb, hiszen a többletforrásokkal bővített Heves megyei keretösszeg így 73,5 milliárd forintra emelkedett” – közölte a közgyűlési elnök.
    Kitért arra is, hogy gyógyfürdők energetikai fejlesztésére 1,8 milliárd forint többlettámogatás várható, és új felhívásként tervezhetnek az aktív turizmus fejlesztése támogatási címhez rendelt 2,3 milliárd forinttal.

32890Bővülő fejlesztési források Heves megyében

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .