Foci, Gyöngyös, Sport

A Mórahalom lesz a Gyöngyös ellenfele az osztályozón

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Ma tartották a megyeegyes bajnokok számára az osztályozó sorsolását. Azt már a sorsolás előtt tudni lehetett, hogy 14 csapat nevezett határidőig, így a szövetségben úgy döntöttek, hogy 6 csapat automatikusan az NBIII-ba jut, míg a többieknek kell egy ki-ki párharcot vívnia.

A Gyöngyösnek végül harcolni kell az NBIII-as tagságért. Az ellenfél a Mórahalom gárdája lesz. Szép kis túra lesz, hiszen a Mórahalom 244 kilométerre van Gyöngyöstől. Az első meccs Gyöngyösön. Hajrá fiúk!

Íme a sorsolás:

Ezt is olvassa el!
Heréd – Elhunyt Markó Ferenc

Elhunyt Markó Ferenc, aki a Heréd FC klubvezetésben 1969-től vállalt feladatot. Markó Ferenctől április 2-án, kedden 16 órakor vesznek végső Érdekel

Simán nyert a HE-DO B. Braun Gyöngyös

Az EHF Kupa negyeddöntőjében búcsúzó, a hazai élvonalban dobogós Tatabánya – főleg a rossz első félidei játéka miatt – kikapott Érdekel

Mi szeretjük a vízilabdát. És a vízipókot is

Arold Péter Hogy mik vannak! Mi rendezzük a vízilabda ebét, tehát ahhoz kell egy kabalafigura, mert abban jók vagyunk. A Érdekel

Férfi kézilabda Európa-liga – A Gyöngyös 13 gólos előnnyel várja a visszavágót

A Gyöngyös hazai pályán 34-21-re legyőzte az északmacedón Butel Szkopje csapatát a férfi kézilabda Európa-liga selejtezőjének első fordulójában, a párharc Érdekel

Emlék foci Solymoson

Patócs József és Patkós Zoltán emlékére rendeztek jótékonysági tornát a Vak Bottyán János Katolikus Műszaki és Közgazdasági Középiskola és Kollégiumának Érdekel

A FC Hatvan már biztos bajnok

Szerző A Heves megyei I. osztályú bajnokság 26. fordulójában, május 5-én, vasárnap, 17:00-tól a Heréd LC Érdekel

Rózsaszentmáron – Sportpark avató

Március elején avatták fel és adták át a nagyközönség számára a sportparkot Rózsaszentmártonban.  Művelődési Ház melletti zöldterületen 9.375.000 Ft-os költséggel, 100%-os Érdekel

Véget értek a téli átigazolások az FC Hatvannál

Jöttek és mentek is az FC Hatvan sportegyesület focicsapatában Érkezett: Alapi Gábor (Pétervására SE) Kovács Gergő (Eger Labdarúgó Sport Kft.) Érdekel

Öngóllal kaptunk ki az ESMTK-tól

FC HATVAN – ESMTK 1–2 (0–1) Hatvan, Népkerti Sporttelep, 150 néző. Vezette: Zimmermann Márió (Szabó D., Bőhm Á.). HATVAN: Tajti Érdekel

Budakalász a következő állomás

A Budakalász lesz a HE-DO B. Braun Gyöngyös következő ellenfele az élvonalbeli férfi kézilabda-bajnokságban. Farkasaink a hazai pályán aratott győzelem Érdekel

Visszatér Gyöngyösre a Tour de Hongrie

A magyar kerékpáros körverseny történetében kilencedik alkalommal rendeznek hegyibefutót hazánk legmagasabb csúcsán, Kékestetőn. A Tour de Hongrie több mint kilenc Érdekel

Gohér János lett a Hatvani Loki edzője!

Szeifert: Nincsenek bajnokságot megnyerő álmaink, arra ott lesznek a sok pénzt befektető csapatok,akik kőkeményen megfognak izzadni Hatvanban a 3 pontért Érdekel

Elhunyt Szivós István

Életének 72. évében elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Szívós István, az FTC egykori klasszis vízilabdázója, aki később edzőként és Érdekel

Az FC Hatvan heti programja

Felkészülési mérkőzés 2019.02.13. 13:30 FC Hatvan – Szolnoki MÁV FC 0-0 Imola-Hírlap Téli Kupa elődöntő Egerszalók SE – FC Hatvan Érdekel

Döntetlen a Tiszaújváros ellen, győzelem a Téli Kupán

Szerző A Tiszaújváros ellen 1–1-es döntetlent ért el az FC Hatvan soros felkészülési mérkőzésén, míg a Érdekel

Végeredmény 64:0

A magyar női vízilabda-válogatott a papírformának megfelelően a házigazda dél-koreai csapat elleni győzelemmel kezdte vasárnap a Kvangdzsuban zajló világbajnokság csoportküzdelmeit. Érdekel

Együtt erősebbek vagyunk

Amikor az FC Hatvan egyesület – előbb a női Kiemelt Képzési Központ, majd a még rangosabb Elitközpont státus elnyerése birtokában Érdekel

Helycserés támadás – mint ahogy azt fociban is szokták mondani

Kecskemétről Hatvanba tette át a székhelyét Török László, aki saját nevelésű játékosként tizenkét éven át erősítette egyebek mellett a hírös Érdekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments