Hírek

Bunga Bunga-ügy. Megmérgezték a modellt?

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Arold Péter

Egy korábban volt modell és pincérnő, aki Silvio Berlusconi  elleni szexuális perek alkalmával tanúskodott, a vizsgálatok szerint radioaktív anyaggal mérgezhették meg.
A marokkói születésű Imane Fadil, 33 éves volt, és egy milánói kórházban halt meg március 1-jén egy hónapon belül, miután gyomorfájdalmakra panaszkodott, és azt állította, hogy megmérgezték.
Fadil volt az egyik tanú, aki a volt olasz miniszterelnök és  média mogul ellen tanúskodott a tárgyaláson, miszerint a volt miniszterelnök kiskorúaknak fizetett szexért.





Egy olasz kórházban végzett teszt kimutatta, hogy idegen anyagot találtak a szervezetében de az eredményt nem továbbították az ügyészségnek.
Az eredmények március 6-án, öt nappal a halála után érkeztek meg, amiben az volt, hogy „nem megvásárolható radioaktív anyagok keveréke volt a nő szervezetében” A hír meg nem nevezett forrásokra hivatkozik.

 

New York Post

 

Francesco Greco milánói ügyész azt mondta, hogy elismerték, hogy az elhunyt szervezetében radioaktív anyag volt és azt is hozzátette, hogy a kórház nem értesítette a hatóságokat a lehetséges mérgezésről, a nő ügyvédje vette fel velük a kapcsolatot.  A kórház viszont azt állította, hogy továbbították a vizsgálatok eredményeit az ügyészségnek. Greco erről azt mondta, az orvosi jelentésekben „számos anomáliára” bukkantak. A boncolást ezen a héten kell végrehajtani, szerdán vagy csütörtökön várhatóak az eredmények.
Fadil asszony először 2012-ben cikkeztek, amikor részletes vallomást tett Berlusconi úr orgiáiról Arcore-ban, Milánó közelében.
Azt vallotta, hogy az első alkalommal, mikor elment a találkozóra, két fiatal nőt látott apáca jelmezekben, akik az akkori miniszterelnök előtt levetkőztek. Később azt is mondta, ő maga adott át számukra 2000 eurót (1700 £) készpénzben, mondván: “Ne beszéljenek senkinek”.

 

Berlusconi EPA-EFE/FEDERICO PROIETTI

 

A 82 éves  milliárdos üzletember tagadja a vádakat és több vizsgálat is folyik ellene Milánóban, Sienában, Rómában és Torinóban is, mert állítólag fizetett az embereknek, hogy csendben maradjanak bunga bunga összejöveteleiről.
Azt is mondta, hogy Fadil asszony halála elszomorította, de állította, hogy soha nem ismerte a modellt. – Mindig nagyon szomorú, ha valaki fiatalon hal meg- mondta. – de soha nem találkoztam ezzel az emberrel, és soha nem beszéltem vele.

Telegraph

Ezt is olvassa el!
Sikeres kórház audit

Nagy öröm az intézmény számára a sikeres audit, hiszen arra ebben az évben rendkívüli körülmények között készültek. Nehéz év ér Érdekel

Félmilliárd forint Abádszalóknak
Abádszalók

Abádszalók - Félmilliárd forintból újult meg a Tisza-tó Strand Abádszalókon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere kedden az MTI-vel. Érdekel

Hogyan kell felborítani egy katamaránt?

Az index.hu olvasója küldött be  fotót egy szerencsés kimenetelű katamarán borulásról a portálnak.    (adsbygoogle = window.adsbygoogle || []).push({}); Sokan Érdekel

Nemzetbiztonsági adatokat kértek Szabó Zsolt ügyében

Nemzetbiztonsági adatokat szerzett be és a külföldi hatóságok segítségét is kérte a Központi Nyomozó Főügyészség Szabó Zsolt fideszes képviselő állítólagos Érdekel

Újra korlátozásokat vezetnek be Szerbiában

Újra korlátozásokat vezetnek be Szerbiában, mert a napi új fertőzöttek száma ismét meghaladta a százat, Szkopje és Pristina viszont a Érdekel

Elhunyt Scott Walker.

Elhunyt Scott Walker. Az énekes, gitáros, a rocktörténet egyik ikonja, aki a legnagyobb sikereit a hatvanas években érte el a Érdekel

Már 1000 felett a halottak száma Kongóban

Forrás Ezer fölé emelkedett az ebolás megbetegedések száma a Kongói Demokratikus Köztársaságban – közölte a nyugat-afrikai Érdekel

Elhunyt Rafi Eitan: Ő volt az aki elkapta Adolf Eichmannt

Arold Péter Elhunyt Rafi Eitan, Mossad ügynök, aki azt az izraeli csapatot vezette amely elfogta náci Adolf Eichmannt. 92 éves Érdekel

Budapest nincs az első 100-ban

Arold Péter A világ fővárosai közötti versengésben, ami a drágaságot illeti, Budapest nincs az első 100 helyezett között. Ez jó. Érdekel

Kanada is kitiltotta az új 737 Boeingeket

Forrás Kanada is kitiltotta légteréből szerdán a Boeing 737 MAX 8 és MAX 9 típusú utasszállító Érdekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
<