Gazdaság, Hírek

ASP miatt korlátozás alatt álló települések

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

Azt a magyar hatóságok is elismerik, hogy országszerte történnek házisertéstelep-kiirtások az afrikai sertéspestis (ASP) gyanúja miatt, ugyanakkor a Nébih szerint a betegség továbbra is csak vaddisznókban jelent meg, és a házisertés-állomány tiszta.

Több Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyei sertéstelepről is azt hallottuk az elmúlt napokban, hogy állatorvosi utasításra teljes disznótelepeket altattak el, mert egyes állatokban magas lázzal és belső vérzéssel járó betegségek jelentek meg.

A hozzánk eljutó esetek leginkább a Tisza-tó vidékét, Tiszafüred, Dormánd, Poroszló településeket, illetve a Hajdúság egy méretesebb telepét érintették.

Hivatalos tájékoztatás szerint azonban Magyarországon még soha nem bukkant fel a háziállatokban a betegség, csak a vaddisznóállományban – olvashato az index.hu oldalán

Hivatalosan is megkerestük a hivatalt, amely így válaszolt kérdéseinkre:

Magyarországon az afrikai sertéspestis (ASP) vírusa kizárólag a vaddisznóállományban van jelen, házi sertésben nem mutatták ki a kórokozót a vizsgálatok

– írta a Nébih az Indexnek, és így folytatta: „Az ASP jelenléte miatt házi sertések leölésére nem került sor, ugyanakkor a betegség jelentette kiemelten magas kockázat miatt a hatósági állatorvosok rendkívül szigorúan lépnek fel, már csupán gyanú alapján is elrendelhetnek ilyen célú intézkedéseket. Utóbbi esetre, azaz a gyanú alapján történő azonnali leölésre valóban sor került már, azonban a laboratóriumi vizsgálatok ezen intézkedéseknél sem igazolták végül a betegség jelenlétét.”

ASP miatt korlátozás alatt álló települések
Alábbi táblázatunkban tájékozódhatnak az afrikai sertéspestis (ASP) miatt korlátozás alatt álló településekről.

https://portal.nebih.gov.hu/hu/asp_telepulesek

Ezt is olvassa el!
Az állam fizette ki Mészáros helyett

A Viresol Kft, vagyis a Mészáros-csoport visontai keményítógyára szennyezhette, az immár állami Mátrai Erőmű víztározóját, a [wpdiscuz-feedback id="nrg4jjis36" question="Mit szól Érdekel

Sürgősségi kérelem Gyöngyöspata

A gyöngyöspatai iskolaügy alperesei, a tankerület és az önkormányzat közös jogi képviselője sürgősségi kérelemmel fordul a Kúriához - közölte az Érdekel

Félmilliárd forintból újult meg a Tisza-tó Strand Abádszalókon

 Félmilliárd forintból újult meg a Tisza-tó Strand Abádszalókon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere kedden az MTI-vel. Balogh Gyula Érdekel

Önkormányzati összevonások Horton

Arold Péter Hort önkormányzata február 3-án egy rendkívüli testületi ülésen összevonta a település két önkormányzati Kft.-jét többek között költségcsökkentés és Érdekel

Ennek vége…..vége?

Arold Péter Amikor az ember arra gondol, hogy talán másfelé mozdul a politikai viselkedés Magyarországon. Hamar lehet tévedni. A közéleti Érdekel

Gyöngyöspata szesztilalmat rendelt el

Arold Péter Gyöngyöspata Város Önkormányzata Polgármesterének 1/2020.(IV.8.) önkormányzati rendelete a közterületen történő szeszesital fogyasztás tilalmáról.   (adsbygoogle = window.adsbygoogle || Érdekel

Újra korlátozásokat vezetnek be Szerbiában

Újra korlátozásokat vezetnek be Szerbiában, mert a napi új fertőzöttek száma ismét meghaladta a százat, Szkopje és Pristina viszont a Érdekel

A védőnők a járvány mellett is a kismamák mellett állnak

Továbbra is ellátják a védőnői feladatokat, azonban a járvány terjedésének lassítása érdekében lehetőség van telefonos és online kapcsolattartásra is. A Érdekel

Gyöngyöspatán a cigánysoron is jártam

Dúró Dóra a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese Gyöngyöspatán járt és nem rejtette véka alá véleményét. Gyöngyöspatán a cigánysoron is jártam, Érdekel

Nemzetbiztonsági adatokat kértek Szabó Zsolt ügyében

Nemzetbiztonsági adatokat szerzett be és a külföldi hatóságok segítségét is kérte a Központi Nyomozó Főügyészség Szabó Zsolt fideszes képviselő állítólagos Érdekel

Spanyolországban több mint ötszázan haltak meg egy nap alatt

Az első megbetegedést még január végén jelentették a dél-európai országból

Ügyészségen a rongálók nyomozati anyaga

Lőrinci - Ahogy arról korábban már a police.hu beszámolt,   a hatvani járőrök 2019. augusztus 23-án az esti órákban elfogták azt a Érdekel

“Néhány perc alatt elpusztítják a koronavírust”

Arold Péter A Debreceni Egyetem öt éve jelölte meg az egészségipart mint fejlesztési fókuszterületet. Szilvássy Zoltán rektor három éve egy Érdekel

Szuperbaktériumok

Virginia Woolf szerint „az ősz a lélek évszaka”.

A DK 20 ezer maszkot oszt szét Budapesten

A Demokratikus Koalíció politikusai és aktivistái nyolc budapesti közlekedési csomópontban húszezer védőmaszkot osztanak ki az embereknek – jelentette be a Érdekel

Így örülnek Budapesten

Budapesten minden lehetséges. De Kőbányán ami megtörténhet, az meg is történik.  A Harmat utcában és a Sibrik Miklós úton örült Érdekel

Nyomozást rendeltek el a “Boldog módszer” ügyében

Manipulált közbeszerzés?  Elrendelték a nyomozást Szabó Zsolt hatvani fideszes képviselő körzetében is a Boldog-módszerrel történő csalás miatt. Sőt, a gyanúból Érdekel

Hort megemlékezés

Arold Péter Talán a szocialista, vagy kommunista rendszer -  tán nem is tudom melyik  - legnagyobb emberellenes hibái közt ott Érdekel

Érdekel minket az ön véleménye is

Hozzászólás lezárva