Kutyatámadás Átányon

 Brutálisan megsérült a lány, akire kóbor kutyák támadtak
A fiatal nő idén április 5-én hajnalban kerékpárral indult el dolgozni, amikor egy lakatlan ház udvaráról két elhanyagolt, nagy testű staffordshire terrier keverék rontott rá. Az állatok a földre rántották a szerencsétlen áldozatot, és marcangolni kezdték végtagjait.A sértett sikítozását meghallották az utcában lakók, akik a segítségére siettek, és végül ők zavarták el a kutyákat. A megtámadott lány így is súlyos – vérző, részben nyílt sebesüléssel járó – sérüléseket szenvedett a bal karján és mindkét lábán, sőt, még a bal sípcsontját ismegroppantotta az egyik harapás. Szakszerű orvosi ellátása ellenére sem zárható ki, hogy sérülései maradandó fogyatékosság visszamaradásával gyógyulnak.Az ügyészség szerint a kutyák gazdája éveken át elmulasztotta beoltatni az állatokat, és meg sem kötötte őket. Az állatok a több helyen hiányos, laza fonatú drótkerítésen keresztül rendszeresen kijártak az
utcára, kóboroltak a községben, ami sokakban félelmet keltett. Ezt többen is jeleztek a vádlottnak, de ő továbbra sem erősítette meg a kerítést, és az állatokat sem kötötte meg.

A Hevesi Járási Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetés, valamint pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.

Blikk-információ