A Heves megyei szakaszon megépült új csomópontoknak köszönhetően jóval biztonságosabb lesz a közlekedés a kapcsolódó utak keresztezésénél – közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.
A közlemény szerint a 21. sz. főút fejlesztése több ütemben, több szakaszon zajlott és zajlik jelenleg is. Alig egy hónapja adták át a forgalomnak a két elkészült nógrádi szakaszt, ennek köszönhetően már használhatják az autósok a Szurdokpüspöki és Pásztó közötti 4,5 kilométeres, valamint a Pásztó és Mátraszőlős, illetve Tar közötti mintegy 3,7 kilométer hosszú 2×2 sávos szakaszokat.
A teljes beruházás a Tar és Mátraverebély, valamint a Mátraverebély és Bátonyterenye közötti szakaszok fejlesztésének befejezésével zárul várhatóan jövő tavasszal.
Hatvan és Lőrinci között több mint 6,5 kilométeren bővítették 2×2 sávosra az utat, amely 90 km/h tervezési sebességgel épült. Azonban megkezdődött bizonyos szakaszok 110 km/h-s kijelölése is, ezeken rövidesen emelt sebességgel közlekedhetnek majd az autósok.
A beruházás keretében a nagygombosi csomópont területén külön-szintű csomópontot alakítottak ki, ahol a 24102 j. út átvezet a 21 sz. főút felett. A Lőrincihez tartozó Mátravidéki Erőmű lakótelepe felé vezető 24101 j. út csatlakozásánál szintbéli „T” csomópont létesült, amelyben valamennyi kanyarodási irány számára lassító, illetve becsatlakozási sávokat alakítottak ki. A 2133 j. Heréd–Lőrinci összekötő út keresztezésénél lévő szintbéli csomópont területén új külön-szintű csomópont épült, aminek köszönhetően a 2133 j. út a jelenlegi csomóponttól délre, a 21 sz. főút felett megépült új hídon vezet át.
Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a térség országgyűlési képviselője elmondta: „A megépített és még épülő szakaszok Nógrád és Heves megye számára is nagyon fontosak, hiszen a fővárossal kötjük össze ezt a térséget. Ezen túlmenően kiemelt szerepe van a munkahely teremtésben is, hiszen munkaalapú társadalmat építünk. A munka nem áll meg azt követően sem, amikor a főúti szakaszok teljesen megépültek, következhetnek a mellékutak fejlesztései.”
Pajtók Gábor, Heves megye kormánymegbízottja kiemelte: „A kétszer kétsávos út nemcsak gyorsabbá, hanem biztonságosabbá is teszi a közlekedést az alárendelt utakat bekapcsoló csomópontoknak köszönhetően is. Egyes térségek népességmegtartó képessége szoros összefüggésben van többek között az infrastrukturális feltételek meglétével. Észak-kelet Magyarország térségeinek demográfiai tendenciái nagymértékben függnek a munka-, és jövedelemszerző lehetőségektől, ezért számunkra különösen fontos a közlekedési infrastruktúra fejlesztésének gazdaságélénkítő hatása a 21-es út mentén, illetve az ehhez kapcsolódó utak mentén lévő településeken élők mobilitásának növelése.”
Juhász Zoltán, a NIF Zrt. útfejlesztési igazgató-helyettese a megyében zajló további útfejlesztésekről is beszámolt: „Heves megyében nem csak a 21. sz. főút fejlesztése zajlik. Idén őszre megépül az M25-ös autóút északi üteme, és már nyáron befejezik a kapcsolódó beruházásokat: megvalósul a 252. sz. főút rekonstrukciója és megépül a 2502 j. út Andornaktálya elkerülő is. A holnapi napon tartjuk az M25 déli ütemének szakaszindító sajtótájékoztatóját is, a mintegy 15 km hosszú szakasz építése 2020 nyarára készülhet el, ezzel megvalósul Eger bekötése a gyorsforgalmi úthálózatba.”
A fejlesztés a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósult meg uniós és hazai forrás felhasználásával, mintegy nettó 8,5 milliárd forintból.
Hát én ehhez hozzászólok!