Veszteségből nyereség

Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

A 2017.évi veszteséges gazdálkodást mostanra visszafordította Mátrai Erőmű Zrt. – mondta Valaska József az igazgatóság elnöke, a Borbála napi ünnepségen, Visontán. A rendezvényen, a megkoszorúzták a Bányász Hősök emléktábláját, majd az ezt követő társasági ünnepségen kitüntetéseket, Heller László díjat és elismerő okleveleket adtak át a társaság dolgozóinak.

Szent Borbáláról, a bányászok védőszentjének legendájáról Bóna Róbert bányaigazgató beszélt, aki az év végéhez közeledve összegezte az idei évben történteket is.

Borbála nap Gyöngyös

A következő 2 évben a bányaüzem teljes termelése áthelyeződik a Keleti bányába, ezzel Visontán megteremtődik az erőmű hosszú távú tüzelőanyag ellátása – tette hozzá a bányaigazgató. Ezt követően megkoszorúzták a bányász hősök emléktábláját és főhajtással tisztelegtek azok előtt, akik munkavégzés közben vesztették életüket. Ezt követően Valaska József az igazgatóság elnöke évértékelő beszédében elmondta, az idei év rendhagyó, ezért óvatosan lehet mérleget vonni, de fontos, hogy növekedési pályára állítsák, és kihozzák a céget a veszteségzónából.

– Az első és a legfontosabb, hogy senki nem zárja be az erőművet. 2030-ban sem zár be se senki, az igaz, hogy a 30-as évek elejére meg kell hogy szabaduljunk a széntől – szögezte le.

A 2030-as évek elejére, az európai környezetpolitika kiszorítja a szenet – tette hozzá. Céljuk és feladatuk, hogy a társaságot átvezessék a karbonmentes gazdaságba, hiszen 2100 ember munkahelye, családok megélhetése a tét – fejtette ki az elnök. A következő évtizedben a szén mellett, a gázra, megújuló energia fajtákra, RDF hulladékokra, biomasszára, napenergiára alapozzák a termelést, és beléptetik az energiatárolást.

Valaska József bejelentette, megköszönve a dolgozók munkáját, az év végén 1 havi alapbért fizetnek ki prémiumként. Majd kitüntetéseket, elismeréseket adtak át. Az idén hárman kaptak Heller László díjat. Kiss István 40 éve dolgozik a cégnél. Az elismerés kollégáinak is szól – vélekedett.

Miniszteri elismerést és Szent Borbála érmet a központi ünnepségen ketten vehettek át.

Gyöngyös TV


Ha érdekes a cikk oszd meg a profilodon

Hát én ehhez hozzászólok!