85 éves korában meghalt Tordy Géza, a nemzet színésze.
Tordy Géza, 1938. május 1-jén született Budapesten, Kossuth-díjas és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színész, rendező, valamint a Nemzet Színésze címmel és számos más elismeréssel kitüntetett művész. Pályáját 1956-ban kezdte Kaposvárott, majd Szegedre és a Magyar Néphadsereg Színházához szerződött, végül hosszú ideig a Vígszínház és a Madách Színház tagja volt. Számos színházi és filmszerepben bizonyított, emellett szinkronszínészként is ismert. Több színház művészeti vezetőjeként is tevékenykedett.
Bár felvették a Színművészeti Főiskolára, 1956-ban nem indítottak osztályt, így főiskolát nem végzett.Pályáját 1956-ban Kaposvárott kezdte, ahol akkoriban Zách János volt az igazgató, a színházban Németh Antal dolgozott rendezőként.1957-ben két évre Szegedre szerződött, ahol olyan színészek mellett játszott, mint Kátay Endre, Kovács János, Lakky József vagy Domján Edit. Versényi Ida, Komor István és Horvai István rendezéseiben dolgozott a két esztendőben. 1959-től a Magyar Néphadsereg Színháza, illetve a Vígszínház tagja lett. 1963–1967 között a Madách Színház társulatához tartozott. 1967-ben visszatért a Vígszínházba. 1982-től évekig tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1985-től 1988-ig rendezője, majd 1988-tól 1990-ig főrendezője volt a veszprémi Petőfi Színháznak. 1992-től 1995-ig a Győri Nemzeti Színház művészeti vezetője volt. 1995 és 2012 között a Budapesti Kamaraszínház főrendezőjeként működött. Karaktere romantikus és modern hősök megformálásban egyaránt jól érvényesül. Játékában jól érzékelhető a figurák belső feszültsége, a közvetlen érzelmi töltet, az indulatok olykor vad szenvedélye.
1991-ben Kossuth-díjat kapott. 2008 júniusában a grémium választása alapján – az elhunyt Raksányi Gellért helyére – megkapta a Nemzet Színésze címet.
Szakmai pályáján legfontosabb mesterének Várkonyi Zoltánt tartotta, akivel a Vígszínházban és filmen dolgozott hosszú évekig.
- Fogadalom tétel a Kossuthban
- Két helyszínen is várja a látogatókat az Erőművek Éjszakáján
- A Mi Hazánk közleménye
- A fogdában írta alá az alakuló ülés meghívóját a korrupció miatt letartóztatott óbudai polgármester
- Orbán zsarolható?
Hát én ehhez hozzászólok!