Elegük lett az állatvédőknek
A Füzesabonyi Állatvédelmi Alapítvány megdöbbentő esetet osztott meg közösségi oldalán. Ennek kapcsán állatvédők úgy döntöttek, hogy saját kezükbe veszik azElolvasom
Autós-motoros tanfolyamok szervezése “B”, “A1”, “A”, “AM” kategóriákban, korrekt lebonyolítással, tapasztalt oktatókkal, korszerű gépkocsikkal – tantermi és távoktatás (E-learning).
A Füzesabonyi Állatvédelmi Alapítvány megdöbbentő esetet osztott meg közösségi oldalán. Ennek kapcsán állatvédők úgy döntöttek, hogy saját kezükbe veszik azElolvasom
Egy kömlői férfi az otthonától 18 kilométerre fekvő Füzesabonyban akart eljutni állítása szerint, az út egy részét pedig az M3-asElolvasom
Nőnapon Hatvan Város Önkormányzata ismét megörvendezteti a hölgyeket. Elolvasom
1./ 16-25. éves fiatalok részére bűnmegelőzési kisfilmek készítésére 2./ 12-15. éves fiatalok részére rajz és irodalmi alkotás készítésére. A pályázatElolvasom
Petőfibánya Község Önkormányzata, illetve a Petőfibányai Kulturális és Testnevelési Közalapítvány október 1-jén 17 órakor a Művelődési Házban tartotta az idősekElolvasom
A vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény értelmében 2015. március 15-ét követően a kiskereskedelmi szektorban – az ottElolvasom
Félnek az emberek Ivádon. A gyerekeket pedig alig engedik ki az utcára, miután pénteken egy fiatal lány holttestére bukkantak aElolvasom
2010-01-29 Egyesülési joggal visszaélés vétsége miatt nem jogerősen 60 ezer forint pénzbüntetésre ítélte az úgynevezett új magyar gárda Heves megyeiElolvasom
2009-10-06 Az elmúlt héten Heves megyébe látogatott Ukrajna legfőbb ügyésze, Olekszander Medvegyko, valamint a delegációval tartó Igor Rogatyuk személyes tanácsadóElolvasom
Zaránk és Tarnaméra között találták meg egy férfi holttestét – írja a Heol. A holtest pénteken került elő a víztározóból. AElolvasom
Áts Bertalan csapata két fordulóval a középszakasz zárása előtt szegedi győzelmével hatpontos előnyre tett szert, így már biztos, hogy elsőElolvasom
Dancsokék jutalma egy pont volt. Mátraderecske–Mátraballa 1–1 (1–0) Gólszerzők: Szabó M., ill. Csíkos Cs. Nem kezdtétek jól a mérkőzést. DancsokElolvasom
Igazi kincskereső gyermektérképpel rukkolt elő a Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület. A Gyöngyös-Mátra Turisztikai Közhasznú Egyesület verses-mesés gyermektérképet jelentetett meg a Mátráról.Elolvasom
A Gyöngyös szoros mérkőzésen egy góllal nyert a Komló vendégeként a férfi kézilabda NB I alsóházi középszakaszában. Eredmény, középszakasz, aElolvasom
Módosított menetrend szerint közlekednek március közepén Hatvannál a vonatok vágányzár miatt. Március 16-tól március 17-ig a Hatvan állomáson végzett építésiElolvasom
A szirénás járművek megjelenése a Prímagáz horti tárolóüzeménél nem veszélyt jelzett, csupán két város tűzoltói és két megye katasztrófavédelmi szakembereiElolvasom
A debreceni esethez hasonlóan a gyöngyösi kórházban is kiesett egy csecsemő az inkubátorból – tudta meg az RTL Klub híradójaElolvasom
Brutálisan megsérült a lány, akire kóbor kutyák támadtak A fiatal nő idén április 5-én hajnalban kerékpárral indult el dolgozni, amikorElolvasom
Egyik NBIII-as együttesünknek sem lesz könnyű dolga. Az előző hétvégén már volt egy megyei rangadó, amelyen a Hatvan játszott aElolvasom
Ecséd-Abasár megye II. (Heves) nyugati csoport 6:1 2003. Ecséd akkoriban komoly eredményeket ért el szezonban. Sajnos 2004-ben kiesett a IIElolvasom
Ismeretlen tettesek meggyalázták péntek hajnalban a Dobó szobrot. Az illetékesek már vizsgálják a térfigyelők felvételeit. Forrás és fotó egerhirek.huElolvasom
Több mint 2,1 milliárd forintos összköltségű beruházással bővítette csomagolástechnikai palettáját füzesabonyi telephelyén a Pikopack Zrt. – tájékoztatta a társaság azElolvasom
Az Hatvani magazin az APEV Média-MR3.hu tagja
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |