Szálljon be az időgépbe

Érvénytelen a HospInvest pályázata

  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  

2008-09-15

A HospInvest pályázati dokumentációjához csatolt banki igazolás nem felelt meg a pályázati kiírásban foglaltaknak. Vagyis abból egyértelműen nem megállapítható, hogy a cég számláján 2005. január 1-től, vagyis a kiírásban megjelölt időponttól, nem volt sorban állás – indokolta az ítéletet a tanácsvezető bírónő.

Ebben a helyzetben a megyegyűlésnek érzékelni kellett volna, hogy az ajánlat érvénytelen, ennek ellenére, jogszabálysértő módon határozatot hozott a pályázati anyag elfogadásáról – mondta Czuczai Zsuzsanna, a bíróság elnöke.

Nem törődnek bele

Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés szocialista elnöke máris bejelentette, hogy a megyegyűlés felülvizsgálati eljárást kezdeményez a Legfelsőbb Bíróságnál az ítélet ellen.

A Heves Megyei Közigazgatási Hivatal a megyegyűlés Fidesz Polgári Frakciójának bejelentése alapján áprilisban tett törvényességi észrevételt a szocialista vezetésű testület döntésével kapcsolatban. A Fidesz-frakció azt kifogásolta, hogy miközben a tenderkiírásban a megye az elmúlt három évre vonatkozó bankgaranciát követelt meg a pályázóktól, a HospInvest csak az elmúlt két évre vonatkozó igazolást csatolt a dokumentációhoz.

Mindig eleget tett

Balás István, a hivatal vezetője indoklásában korábban arra emlékeztetett: a kiírás szerint a pályázatban az vehet részt, aki pénzintézeti nyilatkozatot nyújt be arról, hogy 2005. január 1. óta mindig eleget tett fizetési kötelezettségének.

Ezzel szemben a HospInvest számlavezető bankja 2008. január 3-án kiadott igazolásában úgy fogalmazott: “számláján sorban állás az elmúlt két évben, jelen igazolás kiállítás napjáig nem fordult elő” – tartalmazza a törvényességi észrevétel.

Ennek kapcsán a hivatalvezető felidézte a tenderkiírás egy másik pontját is, amely szerint érvénytelen az ajánlat, ha a pályázó nem a pályázati felhívásban meghatározott formában csatolja a kiírásban előírt igazolásokat.
Mindezek alapján Balás István a tender elbírálásakor hozott döntés felülvizsgálatára kérte a megyegyűlést.

Formailag megfelelt

A Heves Megyei Közgyűlés szocialista alelnöke viszont akkor azzal érvelt, hogy az igazolás mind célját tekintve, mind formailag megfelelt a kiírásnak. A dokumentumból ugyanis kiderült, hogy a pályázó folyamatosan eleget tesz fizetési kötelezettségeinek, vagyis megbízható – mondta akkor Merczel József. Ugyanakkor a 2008-ban kiállított bankgarancia a 2006-os és 2007-es üzleti évre, vagyis az elmúlt három évre vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy jogszabálysértés híján a döntés felülvizsgálatára nincs szükség – tette hozzá.

A közgyűlés ennek megfelelően úgy döntött: nem ért egyet az Észak-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételével, amely szerint a HospInvest pályázata nem felel meg a tenderkiírás kritériumainak.
Ezt követően fordult bírósághoz a közigazgatási hivatal a döntés felülvizsgálata érdekében.

Nem érvénytelen

Novák Rudolf, a Heves Megyei Közgyűlés jogi képviselője az ítélethirdetést követően azt mondta, álláspontjuk szerint a döntés önmagában nem teszi érvénytelenné azt a szerződést, amelyet a megyegyűlés kötött a kórház vagyonkezeléséről és működtetéséről a HospInvest Zrt.-vel.

A kontraktus felbontása polgári peres eljárás keretében kezdeményezhető – tette hozzá kérdésre válaszolva Novák Rudolf.

Ezt is olvassa el!
Szír-magyar üzletember hóna alá nyúl a kormány

Felgyorsítja a kormány annak a csokoládégyárnak az engedélyezési ügyeit, amelyet a háború elől Magyarországra menekülő Bassam Ghraoui szíriai üzletember épít Érdekel

Nem mond le a HospInvesttel szerződő közgyűlési elnök

2009-06-01 Már a Megyeháza számára sem egyértelmű, hogy a csőd felé tartó HospInvest Zrt. tudja-e biztosítani az egri kórház működtetését. Érdekel

Leégett az ABC, hatvaniak is küzdöttek a lángokkal

2008-07-30 A Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletétől kapott tájékoztatás szerint a Hatvantól pár kilométerre, de már Pest megyében lévő Turára Érdekel

Átadták a megszépült főteret Hatvanban

  2008 Teljesen állami támogatásból finanszírozták Hatvanban a főtéri rekonstrukció második ütemét. A beruházást vasárnap adták át. A templom és Érdekel

Hatvan Város Napja

2008-06-16 Hatvan Város Napja alkalmából 2008 június 28-án színes programokkal várja az érdeklődőket a város vezetése. A programok között kiemelt Érdekel

Kollányi Gábor: rendet kellene tenni a fejekben

2008-04-16 A hatvani kórház fejlesztésével kapcsolatos szerződés-aláírási ceremónián Kollányi Gábor, a HospInvest Zrt. elnöke az egri megyei kórházról is szót Érdekel

Sós Tamás: Nyugalom és megfeszített munka az egri kórházban

2008-11-01 Sós Tamás, a Heves Megyei Közgyűlés elnöke elmondta: meggyőződött arról, hogy az egri Markhot Ferenc kórházban folyamatos és biztonságos Érdekel

A Fidelitas célja az, hogy Magyarország a fiatalok országa legyen

Egyhangú szavazással, újabb két évre Heves megyei elnöknek választották Oroján Sándor hatvani önkormányzati képviselőt a Fidelitas tagjai. A Fidelitas Megyei Érdekel

2016 május 20-21-én rendezték meg a 10. motoros búcsút Ecséden

Jó példával élni két keréken!” – nem hiába lett az évről évre májusban megrendezésre kerülő motoros zarándoklat mottója. Majd két Érdekel

Egy éve történt

Forrás Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratot nyújtott be két fiatalkorú lány és egyikük felnőtt Érdekel

Ingyen Wifi Hatvan főterén

Két éve történt Csak egy kattintás és már bárki ingyen internetezhet Hatvanban a Kossuth téren, mivel elindult az ingyenes wifi Érdekel

Családvédelmi javaslatok Heves megyében

2019-04-25 A Heves Megyei Közgyűlés elnöke csütörtöki sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy a megyei testület április 26-ai ülésén a képviselőktől a támogatását Érdekel

0 0 vote
Article Rating
Érdekel minket az ön véleménye is
<
Subscribe
Visszajelzés
guest

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

0 hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments