SZAVAZZ a kéktúrás diákok fotóira!
SZAVAZZ a kéktúrás diákok fotóira! A végéhez közeledik az INDULJ EL EGY ÚTON nevű természetismereti vetélkedő, amelynek résztvevői általános iskolásElolvasom
Egy Ön által megálmodott formájú, méretű és színű fénydekoráció a mennyezeten, amelyben a pici, csillagszerűen sziporkázó ledek százai szórják tündöklő fényüket. A változatos fény és színeffektek a távirányítóval vezérelve élethűen utánozzák a csillagos univerzum misztikumát.
Hírek Hatvan
SZAVAZZ a kéktúrás diákok fotóira! A végéhez közeledik az INDULJ EL EGY ÚTON nevű természetismereti vetélkedő, amelynek résztvevői általános iskolásElolvasom
Arold Péter A minap írtunk a tavalyi diákverekedésről és hogy még semmi hír nincs felőle. Hát tessék. Az igazság malmaiElolvasom
Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség vádiratot nyújtott be két fiatalkorú lány és egyikük felnőtt korú barátja ellen, akik aElolvasom
Arold Péter Mondhatjuk 1 milliárd forint repült ki az ablakon, amikor megálmodták a hatvani kalandparkot. Egy látogató nem sok, deElolvasom
2019. március 8-án került sor a Geoszféra környezetvédelmi csapatverseny döntőjére a Hatvani Bajza József Gimnázium biológia tanárainak szervezésében. Iskolánk BioaktívElolvasom
Március 14-én a Bach Mindenkinek Fesztivál keretében Hatvanban a Zeneiskola akadémista növendékei adnak koncertet, a Kocsis Albert Zeneiskolában. Cím: BalassiElolvasom
A komplexumot 2015-ben adták át, azóta összesen 41 biciklis használta – írja a G7 a városházától kikért dokumentumokra hivatkozva. Az index.hu írta, hogyElolvasom
Bosch – Megszületett az egyéves bérmegállapodás a hatvani Bosch gyár munkavállalói és a gyár vezetősége között A tárgyaláson a szakszervezetnekElolvasom
A tűzhely és a páraelszívó kapott lángra sütés közben. A hatvani hivatásos tűzoltók egy vízsugárral eloltották a lángokat, majd átszellőztettékElolvasom
2019. január 5-én a Magyar Jégkorong Szövetség U10 korosztályos bajnokságának keretében jégkorong tornát rendezett az iskola a városi, Kossuth térenElolvasom
Ruhanemű és matrac égett egy lakóház egyik szobájában Hatvanban, a Szent Mihály utcában tegnap reggel. A város hivatásos tűzoltói oltottákElolvasom
Hatvan már egy ideje a nagy állami beruházások színhelye és ezért a városon átvergődni autóval sem egyszerű. Horvát Richárd eElolvasom
Gázszivárgás miatt Hatvan több területén szüneteltetik a gázszolgáltatást. Olvasóink jelzése alapján a következő helyeken nincs: Arany János utca, Bajcsy ZsilinszkyElolvasom
A MÁV-START Zrt. tájékoztatta a Személyszállítási Közszolgáltatási Igazgatóságot, hogy 2019. február 4-től 2019. május 12-ig Rákos és Hatvan állomások között végzett vasútfejlesztési munkák miatt aElolvasom
Arról álmodozol, hogy marketing, divat, IT, kereskedelem, menedzsment vagy sales területen helyezkedsz el? Ha igen, akkor szívesen segítünk. Megalkottuk aElolvasom
Tekintettel, hogy az illetékességi területünkön az influenza-szerű megbetegedések száma átlépte a járványküszöböt, a hatvani Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézet saját hatáskörbenElolvasom
Helyszín: Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Magyar Vadászati Múzeum Dr. Nagy Endre rendezvényterme Időpont: 2019 02. 16. szombat 18:00 órától Belépőjegy: 15.Elolvasom
Hatvanban a szakrendelő épületével kezdik energetikai az felújítást. Kérjük, kísérje figyelemmel, hogy az I. ütemben melyek az érintett szakrendelések. EzElolvasom
Tegnap délután teljes terjedelmében égett egy körülbelül harminc négyzetméter alapterületű melléképület Hatvanban, a Horváth Mihály úton. A tűzesethez a városElolvasom
Rendszám nélkül közlekedett egy ecsédi férfi Hatvanban. A járőrök 2019. január 11-én 11 óra körül a hatvani Pázsit utcában igazoltattakElolvasom
A Pásztói Rendőrkapitányság eljárást folytat kábítószer-kereskedelem vétség kísérlet, valamint kábítószer birtoklásának bűntette megalapozott gyanúja miatt M. Zoltán 32 éves jobbágyi,Elolvasom
Megjavították a Kőbánya felsőn megrongálódott felsővezeték-rendszert, így újra mindkét vágányon járnak a vonatok – közölte a Mávinform csütörtök reggel azElolvasom
„A fideszes Szabó Zsolt négymillió-nyolcszázhatvanötezer-ötszáztizenegy dollárt, vagyis több mint egymilliárd-kétszázmillió forintot parkoltat Belize-ben, egy offshore cég a bankszámláján – írjaElolvasom
Az Hatvani magazin az APEV Média-MR3.hu tagja
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checkbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checkbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |